Magyar Bajnokság 2025 2. forduló

Sikeresen zártuk a Wadokai Magyar Bajnokság 2. fordulóját is, ezzel komoly lépéseket téve az összesített eredmények és kvalifikációk tekintetében is!

Április első szombatján a 2013 előtt születettek kategóriái kerültek megrendezésre, vasárnap pedig a fiatalabb utánpótlásé volt a főszerep.
Ezen a versenyen is indult több olyan karatékánk, aki most vett részt életében először karate versenyen, ennek ellenére mindannyian remekül szerepeltek, pontokat szereztek, mérkőzéseket, sőt kategóriát nyertek.
Az utánpótlás verseny eredményei:
Csizik Aina 🥈🥇
Csizik Viktor 🥉🥇
Roznyik Dominik 🥉🥈
Gerber Dávid 🥉🥇
Katus Milán 🥈🥈
Németh Zoltán 🥉🥉

Szombaton ez alkalommal is a senior katások kezdték a napot. Niki és Gábor is egyre magabiztosabbak, egyre több apróságra tudnak figyelni. Nálunk igazán a versenyzés hangulata, lelkülete az ami miatt elindulunk, az éremszerzés másodlagos. Ez alkalommal nem is jött össze egyikünknek sem, de ez is rengeteget adott a karaténkhoz!
A folytatásban következtek a bajnoki címekért harcoló Kadet és U14-es versenyzőink.
Ez alkalommal is igazán jó küzdelmeket vívtak, volt nagy akarat és a végsőkig fel nem adás, ami végül meghozta az arany érmet. Voltak jó taktikával irányított küzdelmek, magabiztosan és szépen kivitelezett technikák, melyek sok pontot hozó győzelmeket értek. Meg persze hibák. Kisebbek és igazán nagyok is, amik győztes helyzetet fordítottak elbukott mérkőzéssé. Ezekből lehet igazán sokat tanulni!
Eredmények:
Eris Norbert 🥈
Balogh Szabolcs 🥉
Győri Lajos 5️⃣
Kisréti Nimród 🥇
Kókai János 🥈
Turai Alex 🥉

Sok nagyon hasznos tapasztalattal, és általuk kijelölt elvégzendő feladattal, készülünk és várjuk a 3. fordulót májusban!
Csak így tovább!

Wadokai Magyar Bajnokság 2025 I. forduló

A Wadokai Karate Magyar Bajnokság és Utánpótlás Bajnokság első fordulója, március első hétvégéjén, jó versenyt, gyakorlást és sikereket hozott számunkra.
🥇🥇🥈🥉🥉4️⃣5️⃣
🥈🥈🥉🥉🥉🥉

Szombaton azon kategóriák versenyszámai kerültek megrendezésre, melyeken a versenyzők az összesített bajnoki címekért és a Wadokai Európa Kupán történő indulási lehetőségért szerezhetnek kvalifikációs pontokat.
U14, Kadet és Senior kata kategóriákban voltunk érintettek.

Senior kata versenyszámban hárman szerepeltünk: Niki, aki nemrég tért vissza a karatéhoz sok év után és úgy döntött idén újra belekezd a kata versenyzésbe is,
Gábor, aki másfél éve kezdett karatézni és most elkezd a versenyzéssel is ismerkedni, valamint én is újra tatamira álltam kata versenyszámban.
Összességében mindhárman jól éreztük magunkat a tanulságos versenyen az eredménytől teljesen függetlenül. Nem is voltak elvárásaink, a versenyzés élménye, öröme volt az elsődleges szempont. Végül nekem sikerült a dobogó 3. fokára állnom. 🥉

Utánunk következtek a Kadet kumite versenyzőink. Alex, Jani és Nimród már több éve együtt edz és versenyez. Mindhármuknak igazán tanulságos küzdelmeket hozott a verseny, rámutatott több dologra is amin dolgozni kell, és több dologról is kiderült, hogy működnek és “csak” folytatni kell a munkát rajtuk. A kategóriát végül Jani 3 győzelemmel megnyerte🥇, Alex 3. helyezést ért el🥉, Nimród pedig 5. lett 5️⃣.

A napot az U14-es fiú kumitéseink zárták, akik szintén azonos kategóriában versenyeztek. 5 fős körmérkőzésen nagyon hasznos 4 mérkőzést ment Lali, Norbi és Szabi. A begyakoroltakat mindhárman jól és sikeresen alkalmazták, és náluk is jól kijöttek azok a dolgok amiket legközelebbre jobban kell csinálni. Norbi minden mérkőzését fölényesen nyerve megnyerte a kategóriát🥇, Szabi csak Norbitól kapott ki, így 2. lett 🥈, Lali első mérkőzése nagyon jól sikerült, viszont kicsit többet vett ki belőle, így végül 4. helyezést ért el 4️⃣ .

Vasárnap az utánpótlás versenyzők foglalhatták el a küzdőtereket.
Ez alkalommal 3 elsőversenyes fehér övesünk kóstolt bele a versenyzésbe.

Mindhárman ügyesen végrehajtották a technikákat shikodachi kihon versernyszámban és ügyesen küzdöttek szivacskumitében. Figyeltek az utasításokra és még  a versenyen sikeresen javítottak mozdulataikon.
Dávid 🥈🥈
Dominik 🥉🥉
Merse 🥉🥉

Gratulálok mindenkinek, csak így tovább!
A következő versenyünk április első hétvégéjén lesz.

4.Dan az idei Shikukai Winter Course-on

Február 14-én hagyományosan angliába utaztunk az idei Shikukai Winter Course-ra.
Ahogy mindig, idén is remekül éreztük magunkat a táborban. Ez volt az első nemzetközi szeminárium, ahol Eszter és Bence fekete övesként gyakorolt és mélyíthette tovább tudását. A 11 óra gyakorlás alatt rengeteg hasznos információt, tanácsot és útmutatást kaptunk, melyek nagyban hozzájárulnak a mi, és általunk minden GENKI karatéka további fejlődéséhez.

A tábor végét szokásosan vizsgalehetőség zárta, melyen idén 4. Dan fokozatra tettem sikeres vizsgát!
Nagyon jól éreztem magam az egész tábor alatt és a vizsga közben is. Sikerült igazán magabiztosan megmutatnom a jelenlegi tudásomat.
A tábor alatt és a vizsgán ismét bebizonyosodott, hogy a lehető legjobb helyen vagyunk és úton járok, járunk. Mindig van és lesz min dolgozni, amit, a Shikukai Karate-Do International tagjaiként, tapasztalt, nagy tudású instruktorokkal és közösséggel együttműködve tehetünk!