Március első hétvégéjén kezdetét vette a 3 fordulós Wadokai Magyar Bajnokság mind a színes öveseknek akik bajnoki és kvalifikációt érő pontokért küzdenek, mind pedig a kezdő fehér övesek számára akik ismerkednek a versenyek izgalmával és élményeivel.
Kijelenthetjük, hogy a szombat nem a mi napunk volt. Fontos mérkőzéseken sok taktikai és néhány technikai hibát követtek el versenyzőink, melyek mind megbosszulták magukat, így a következő fordulókra sokkal összeszedettebben kell készülniük a kedvező végeredmény eléréséhez.
Két versenyzőnk így is fontos bajnoki és kvalifikációs pontokat szerezett dobogós helyezéseikkel:
Eris Norbert 3. helyezést🥉 ért el,
Turai Alex 2. helyezést 🥈 ért el.
Kisréti Nimród és Kéri Máté pedig 5. helyezettek lettek.
Vasárnap a fehér öveseké volt a terep. A nap elején 3 ovikaratésunk szerepelt élete első karate versenyén. Mind a hárman bátran kiálltak a tatamira és szépen végrehajtották a feladatok valamint ügyesen küzdöttek, így fontos tapasztalatokkal és élményekkel gazdagodtak az első karatés érmeikről nem is beszélve! 😊
Gregus Tamás 🥇🥉
Kőrösi-Nagy Benedek 🥉🥉
Verseczki Márton Manó 🥉🥉
A nap második felében a sulis karatékák versenyszámai következtek. Ezúttal 2 fiú nevezett közüllünk, akik már bontogatják szárnyaikat a korosztályukban, ennek megfelelően szépen szerepeltek és egyre rutinosabban versenyeznek.
Görög Richárd 🥈🥈
Pozsgai Gellért 🥈🥇
Köszönöm minden szülőnek, hogy hozzásegítik gyerekeiket, hogy ilyen élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodhassanak.
Folytatjuk a gyakorlást, hogy a következő, áprilisi, fordulón is legalább ilyen eredményeket érhessenek el versenyzőink.