Wadokai Utánpótlás Bajnokság 2023

November harmadik hétvégéjén szövetségünk Utánpótlás Bajnokságán a szárnyaikat bontogató, versenyzéssel ismerkedő kezdőbb versenyzőké volt a terep, ahol az EB-n szereplő versenyzők pedig most a másik oldalon, a verseny lebonyolításában, szervezőként és kisbíróként segítették a következő generációk versenyzését és fejlődését. Ezen a megmérettetésen a versenyek hangulatát és működését élhetik át karatékáink kisebb korban még játékosabb rávezető versenyszámokkal, nagyobbaknál pedig a már hivatalos versenyrendszerben, mégis sikerélményorientáltan. Minden kezdő karatékánk nagyon szépen szerepelt, arany, ezüst és bronz érmeket is nyertek, de ami a legfontosabb, hogy ott voltak, megcsinálták amit tanultak és a helyben észrevett hibákat mindenki ki tudta még a versenyen javítani. Csak így tovább!
Ragács Mór 🥉🥇
Tóth Zente 🥉🥈
Szászi Liliána 🥉🥈
Pozsgai Gellért 🥉🥇
Ragács Regő 🥉🥈
Szászi Levente 🥉🥉
Balogh Szabolcs 🥉
Kisréti Nimród 🥇