Immáron hagyományosan, július 2. hétvégéjén veszi kezdetét a Shikukai Summer Course. Egyesületünk, mely 2013 óta tagja Fumio Sugasawa Mester nemzetközi Wado szervezetének, idén már 6. alkalommal hívta Isaszegre a Shikukai Karate-Do International Instruktorait. Tim Shaw, 7.Dan-os, Mesterrel régóta szorosan együttműködve fejlődünk a szervezetben, az általa vezetett edzésekkel sorozatban 3. alkalommal kerül sor erre a nyári szemináriumra, mely egyben haladó tanítványaink övvizsga tábora is. Nagy öröm, hogy évről évre egyre több külföldi vendéget fogadhatunk és részesíthetünk vendégszeretetünkben, valamint mutathatunk nekik egy kis szeletet hazánkból és kultúránkból.
Ez úton is köszönjük, hogy ismét ellátogatott hozzák Richard B. Sensei, Sue D. Sensei, Mark G. Sensei és Mark T. Sensei, valamint Olaszországból Yuri B. Sensei.
Évről évre igazán pozitív visszajelzéseket kapunk mind a szervezésünk és vendégszeretetünk, mind pedig a karaténk, tanítványaink tudásvágyának és moráljának színvonaláról. (Ezek a sikerek egyben terhet és elvárásokat is támasztanak, viszont én igazán szeretem az ilyen megtisztelő terhek cipelését és ezeknek az elvárásoknak a kielégítését. 😉)
Tim Shaw Mester a következő összefoglalót írta a táborunkról:
Report – Hungarian Summer Course 2025
Szombaton délután egy megtisztelő eseménnyel vette kezdetét a tábor, Bence és én átvehettük a Sugasawa mester által kiállított, legutóbbi sikeres Dan vizsgánkat igazoló, diplomákat. Ezt követően belevetettük magunkat a gyakorlásba. A 12 órányi edzésen Tim mestertől rengeteg, mindenki a szintjének megfelelően hasznos információt kapott, hogy tovább dolgozhassunk Wado karaténk fejlesztésén. A sok részlet és tanács ellátott minket bőven gyakorolni valóval a következő időszakra amíg újra találkozunk a mesterekkel.
Tim Sensei edzéseivel párhuzamosan hétfőtől délutánonként még a délelőtti 3 órás edzés után további 1-1 órát szentelt mindenki a vizsgaanyagának csiszolgatására, melynek eredményét csütörtökön egy igazán magabiztos vizsgán láthattuk mindenkitől.
Azért a táborba csempésztünk egy kis lazítást is, szerdán délelőtt egy kiadós focival, pizzázással és délutáni mozival kapcsolódtunk ki.
Mégegyszer köszönöm mindenkinek az aktív részvételt az edzéseken és a segítséget!
Aki idén kihagyta a tábort, az már most beírhatja a naptárába a jövő nyári időpontot: 2026.07.11-16.